Kutatások szerint a PQQ segíti az új mitokondriumok termelődését az öregedő sejtekben. Ez azért fontos, mert, ahogy a kor előrehaladtával a mitokondriumok gyengülnek és elhalnak, a sejtenergia csökken. Az eredmény a test és az immunrendszer gyorsuló öregedése.
Ez azért fontos, mert, ahogy a kor előrehaladtával a mitokondriumok gyengülnek és elhalnak, a sejtenergia csökken. Az eredmény a test és az immunrendszer gyorsuló öregedése.
A PQQ elősegíti az új mitokondriumok termelődését, és segít a már meglévő mitokondriumok energetizálásában.
Az új kutatások fényében valószínűnek tűnik, hogy a PQQ kulcsszerepet játszik az öregedés ellen vívott harcban, helyreállítja a fiatalos funkciókat, valamint az állatkísérletek tanúsága szerint meghosszabbítja az életet.
Az öregedést lassító tulajdonságai mellett azon tulajdonsága a legfontosabb, hogy képes megvédeni az agyat a traumatikus sérülésektől, illetve a sztrók által előidézett károsodásoktól.
A PQQ egy vitaminokhoz hasonló vegyület, amelyre feltétlenül szükség van a sejten belüli energia működéséhez.
A PQQ-t mindig Ubikinonnal és C-vitaminnal kombinálva szedjük a hasznosulás érdekében!
A mitokondriumok és az öregedés
A mitokondriumok apró erőművekként viselkednek. A megemésztett tápanyagot energetizáló vegyületekké alakítják, melyekre a sejteknek szükségük van a megfelelő működéshez.
A legtöbb sejtfunkció folyamatos mitokondriumokból származó energiaellátásra szorul az olyan alapvető tevékenységekhez, mint a növekedés, a regenerálódás és a reprodukció.
Életünk során a mitokondriumaink osztódnak, amivel reprodukálják önmagukat – ezt a figyelemreméltó folyamatot mitokondriális biogenezisnek hívjuk. A kor előrehaladtával azonban ez a folyamat lelassul.
A mitokondriális biogenezis azért fontos, mert megvédi a sejtet az idő előtti öregedéstől. A kor előrehaladtával, a mitokondriális funkciók romlanak, ami egészségügyi problémákhoz, például neurodegeneratív betegségekhez vezet.
De a mitokondriumok képesek idősebb korban is növekedni, regenerálódni és reprodukálódni, ehhez azonban egy kis segítségre van szükségük.
A PQQ hozzájárul számos energiatermelő folyamathoz a mitokondriumokon belül, a nélküle tenyésztett állatok például több abnormitást mutatnak a növekedésben és a fejlődésben.
Egy vizsgálat azt nézte meg, hogy egy adag milyen hatással van az emberi szervezetre. Minden résztvevő a súlyához képest kilogrammonként 0,3 mg PQQ-t kapott, ami átlagosan 20 mg-ot jelent személyenként.
48 órán belül a vizelet anyagcseretermékeiből egyértelmű javulás volt mérhető a mitokondriális funkcióban.
A 20 mg-os dózisnak más pozitív hatásai is voltak: csökkentette a gyulladási markereket, beleértve a C-reaktív fehérjéket és az interleukin-6-ot, ami bizonyítja, hogy a PQQ-nak gyulladáscsökkentő hatása van, amivel a betegségek sokaságát segíthet kivédeni.
-
Templomos Csepp9.980 Ft
Az egészséges agy idős korban is
Az agy az egyik legaktívabb szervünk anyagcsere szempontjából. Mivel a PQQ képes mitokondriális növekedést előidézni, kutatók úgy gondolták, hogy jótékony hatása lehet a kognícióra, illetve az agy egészségére.
A mitokondriális biogenezis kulcsfontosságúnak bizonyult a neurodegeneratív betegségek és a kognitív leépülés ellen vívott küzdelemben.
Az egyik vizsgálatban 41 egészséges idős személy random módon kapott napi 20 mg PQQ-t illetve placebót 12 héten keresztül. A placebóval összehasonlítva a PQQ szedésével szignifikáns javulás volt elérhető a figyelemben és a munkamemóriában, továbbá javult a homloklebenyek vérellátása is.
PQQ a feledékenység ellen
Idős emberek önmaguk, illetve a környezetük által azonosított feledékenysége esetén ugyanez a PQQ adag már nyolc hét után a memória teszteredmények javulásához vezetett.
Kutatók arra is találtak bizonyítékot, hogy a PQQ lassíthatja a súlyos neurodegeneratív betegségek, például az Alzheimer-kór és a Parkinson-kór progresszióját, vagy akár teljes egészében megelőzheti a kialakulásukat. Ez azért van, mert a mitokondriális működés javítása mellett azt is kimutatták, hogy megelőzi azoknak a káros fehérjéknek (például a beta-amyloidnak, vagy az alfa-synucleinnak) a felhalmozását, melyek összefüggésbe hozhatók ezekkel a betegségekkel.
Megvéd továbbá a káros fehérjék mérgező hatásaitól, melyek gyengítik az agyi működést. Például, az amyloidnak kitett sejtek esetében nő az oxidációs stressz és a sejthalál. Az egyik vizsgálatban a PQQ-val való kezelés drámaian visszafordította ezeket a hatásokat, segítve az agysejteket abban, hogy életképesek és egészségesek maradjanak. Ez azt jelenti, hogy a PQQ akár a demencia különböző fajtáinak a kialakulását is akadályozhatja.
A PQQ és a traumatikus sérülésekből való felépülés
A PQQ azon képessége, hogy egészségesen tartja a sejteket és védi őket a károsodásokkal szemben, elvezetett oda, hogy a PQQ-t elkezdték neuroprotektív összetevőként vizsgálni traumatikus sérülések esetén.
Rágcsálókon végzett kísérletek során a traumatikus agysérülések esetében a kezelés sikeresen gátolta a sejthalált. Ezt a kaszpázok, a sejthalálhoz köthető fehérjék aktivizálásának megelőzésével érte el. Ez a védő hatás az agyműködés és a kognitív teljesítmény javulásához vezetett – melyek egyébként szignifikánsan romlanak fejsérülések után.
Ezek a neuroprotektív hatások a perifériás idegrendszerre is kiterjednek, ami összekapcsolja az agyat a gerincoszloppal, a végtagokkal és a belső szervekkel. Az elszakadt perifériális idegek regenerálódásában figyelemreméltó szerepet játszhat a PQQ kezelés.
Ez a fontos megállapítás vezetett az idegregeneráló tubusok kifejlesztéséhez, amelyek tele vannak PQQ-val. (Az elszakadt idegek végződéseit egy regeneráló anyagokat tartalmazó csövecskével kötik össze.) A cél az, hogy a sebészek használni tudják ezt az idegműködés helyreállításának folyamatában, segítve ezzel az idegsérülések utáni minél tökéletesebb felépülést.
Fejsérülések gyakran fordulnak elő idős embereknél, akik jobban ki vannak téve az esések kockázatának. A PQQ megvédhet a nagymértékű károsodástól fejsérülések esetén.
A PQQ jótékony hatásai
A Pyrroloquinoline quinone egy vitaminszerű vegyület, amelyet sok tudós szerint a létfontosságú tápanyagok közé kellene sorolni.
Amellett, hogy a PQQ nélkülözhetetlen összetevője bizonyos enzimeknek, az egyik legfontosabb tényezője a mitokondriális biogenezis előidézésének is.
A sejtek mitokondriális biogenezis általi megfiatalítása egészségesebbé tesz minket, és védi a sejtjeinket az öregedéssel járó működési problémáktól és betegségektől.
Az olyan nagy magas az energiaszükségletű szövetekben, mint az agy, a PQQ képes javítani a sejtek működését és segít megelőzni a neurodegeneratív betegségek, például az Alzheimer-kór vagy a Parkinson-kór progresszióját.
PQQ nem termelődik a szervezetben, ezért szájon át szedve lehet növelni annak szintjét. A legtöbb vonatkozó humánvizsgálatban napi 10- 20 mg-ot használtak.
A PQQ és a sztrók
A sztrók továbbra is a bénulás, az emlékezetvesztés, az idősek otthonába kerülés és az idő előtti halál egyik elsődleges okozója.
Az olyan sürgősségi orvosi technológiák, mint például a vérrögoldó gyógyszeres kezelés (szövet plazminogén aktivátor) számos sztrókos beteget mentenek meg a tartós bénulástól.
A fejlettebb eljárások, mint például az éren belüli trombektómia (a vérrög mechanikus eltávolítása az elzáródott agyi artériákból) ugyancsak lehetővé teszik a sztrók betegeknek, hogy elkerüljék a bénulást. A trombektómia az iszkémiás sztrók tünetek megjelenésétől számítva 24 órán belül lehetnek hatásosak.
A PQQ-nak abban is szerepe van, hogy védi az agyat a sztrók hosszú távú pusztításaitól.
Laboratóriumi vizsgálatokban csökkentette az iszkémiás károsodást, potenciálisan javítva ezzel a sztrók utáni életminőséget.
Ezt iszkémiás sztrókban szenvedő állatokon mutatták ki. Amikor a PQQ bevitel megelőzte az iszkémia kialakulását, a károsodott agyi terület szignifikánsan csökkent.
Meglepő módon a PQQ-nak hasonló védő hatása volt még akkor is, ha azt az iszkémia kialakulása után adták be a betegeknek.
Egy másik vizsgálat hasonló neuroprotektív hatást mutatott. Az is bebizonyosodott, hogy a PQQ szignifikánsan javítja a neurális viselkedéses mutatókat sztrók után. (30) Ezek az eredmények nagyon ígéretesek azok számára is, akik humán sztrók megelőzésével és kezelésével foglalkoznak. A fentiekből adódik ugyanis a következtetés, hogy a sztrók betegeknek PQQ-t lehetne adni a sürgősségi osztályon, hogy a bénulást okozó agykárosodás esélye csökkenjen.
-
Templomos Csepp9.980 Ft
A PQQ meghosszabbítja az életet
Azon túl, hogy a PQQ elősegíti a mitokondriális növekedést, más érdekes hatásai is vannak.
A szedése beindít egy génaktivációs folyamatot, amit a PGC-1, egy jól ismert mitokondriális biogenezis aktivátor szabályoz.
Ezt úgy tűnik, hogy a SIRT1 nevű szirtuin fehérje aktivizálásával éri el. Számos friss tanulmány kimutatta, hogy a szirtuinok segítenek a sejtegészség megőrzésében, megvédenek a betegségek okozta, illetve korral járó funkcióvesztéstől, és ezáltal szerepük van az élet meghosszabbításában.
A PQQ nemcsak elősegíti a mitokondriális biogenezist, hanem számos más életet meghosszabbító és egészségmegőrző mechanizmust is aktivizál és támogat.
Ezeken a hatásokon túl felszámolja a kártékony szabad gyököket. Számos más tápanyag csupán rövid távon képes csökkenteni az oxidációs stresszt.
Például a C-vitamin a jótékony hatású szabadgyök semlegesítésben csupán négy ciklusban, míg egy molekulányi PQQ megdöbbentő módon 20.000 ciklusban tud részt venni.
Ezeknek a képességeinek köszönhetően bizonyítottan meghosszabbítja az életet.
A C. elegans nevű fonálférget viszonylag rövid élettartama miatt gyakran használják a várható élettartamot vizsgáló kísérletekben. Két különböző kutatócsoport is használta őket, hogy bizonyítsa a PQQ életet meghosszabbító hatását.
Mindkét vizsgálatban a PQQ szedése szignifikánsan megnövelte az élettartamot a kezelt állatok esetében. Sőt, a vizsgálatok eredményei szinte teljesen megegyeztek egymással, átlagosan 30%, illetve 31%-os élettartam növelési eredménnyel.
Dr. Bruce N. Ames, a University of California at Berkeley köztiszteletben álló biokémia professzora, aki a Nemzeti Egészségügyi Intézetnél is dolgozott, gyakran ír olyan táplálék-kiegészítőkről, melyek meghosszabbítják az életet és javítják az egészséget.
Dr Ames a PQQ-t az “életmeghosszabbító vitaminok” között előkelő helyre sorolja a mitokondriális biogenezist előidéző tulajdonságai miatt. Úgy gondolja, hogy az optimális PQQ szint, néhány másik összetevővel (például a CoQ10-zel) együtt “szükséges az egészséges öregedéshez”.
A legősibb élet építő anyag a PQQ
A PQQ a Föld legegyszerűbb és legrégebbi organizmusaiból nyerhető ki, mint például a talajbaktériumok. Tudósok emiatt arra következtetnek, hogy központi szerepe lehet abban, hogy a bolygónkon kialakult és megmaradt az élet.
Ezt az elképzelést lenyűgöző űrkutatási eredmények is alátámasztják. Kutatók mostanában elemezték az üstökösök csóvájából származó por kémiai összetételét, és bizonyítékot találtak rá, hogy az PQQ-t is tartalmaz.
Ebből akár arra is lehet következtetni, hogy a Földre a PQQ az űrből érkezett, hozzájárulva az élet korai kialakulásához.
A PQQ Összefoglaló:
A tudósok és orvosok csak most kezdik felismerni a pyrroloquinoline quinone fontosságát.
Meggyőző bizonyítékok vannak arra, hogy ez a tápanyag fontos az egészséges sajtműködéshez.
Azon képessége által, hogy képes aktivizálni a mitokondriális biogenezist, támogatja az egészséges öregedést és segít megvédeni a sejteket a funkcióvesztéssel járó károsodásoktól idősebb korban.
A megnövekedett bevitel bizonyítottan segíti az egészséges agyműködést, illetve segít megelőzni a korral járó kognitív funkciók romlását, beleértve a sztrók okozta demenciát és az Alzheimer-kórt.
Mivel a szervezetünk nem termel PQQ-t, azt a táplálékunkkal vagy étrend kiegészítőkkel kell magunkhoz vennünk. Az eddigi humán vizsgálatokban általában 10- 20 mgo-t használtak naponta.
Forrás: Kathy Honem: PQQ Revitalizes Brain Energy.
-
Templomos Csepp9.980 Ft
A Csodapatika elkötelezett amellett, hogy csak az általunk is ismert, megbízható biotermesztőtől, független minőség ellenőrző szervezet által bevizsgált gyógynövény alapanyagokból, laboratóriumi körülmények között, gyógyszerész szakember által készített terméket forgalmazunk!
Csodapatika -Templomos Csepp >>
További cikkek :
Nicolas Flamel : Halál nem foghat rajtam , betegség ki nem kezdhet.
A 9 gyógyító gyűrű legendája valóság
Egynyári Üröm -Tízezrével öli a rákos sejteket
Templomos Életmód -Diéta
A templomos háromszög a titkok őrzője – Tomar
Hihetetlen középkori gyógyszerek
Top 12 Csodálatos Gyógynővény
Cikkek a Csodapatikán
Csodapatika Facebook oldala