Nyakunkon egy újabb világjárvány? Összehívták a WHO-t. Német szakértők szerint már meg is érkezett bejelentették hogy kitört a majomhimlő járvány! Európa és Amerika szerte rohamosan emelkednek az esetszámok már több mint 100 esetet tartanak nyilván rövid időn belül. Szakértők értetlenül állnak az esetek előtt ugyanis sokkal kevésbé fertőzőnek tartották a vírusT. 1958 óta ismerjük eddig még sem volt jelentős járvány kitörés sem Európában sem Amerikában ezen az éghajlaton a rendkívül ritka kategóriába sorolták. Vajon mi változott meg miért szaporodnak gomba módra hirtelen az esetek? Egyesek szerint bár korai megerősíteni de feltételezik hogy a Majomhimlő vírus mutálódhatott az elméletet erősítheti hogy eddigi megfigyelések alapján a majomhimlő a korábbiaknál erőteljesebben mutatja a cseppfertőzéses megfertőződés tüneteit a betegek. További vizsgálatok szükségesek a kérdések eldöntésére.
Akár Magyarországon is előfordulhat a jövőben
– vetítette előre Rusvai Miklós.
Voltak szimulációk, tudták hogy baj lesz
2021. Novemberében már elérhető volt a szimuláció eredménye a hivatalos honlapon is.
2021 márciusában a Nuclear Threat Initiative (NTI) a Müncheni Biztonsági Konferenciával (MSC) együttműködve gyakorlatot hajt végre a súlyos következményekkel járó biológiai fenyegetések csökkentésére. A 19 magas rangú vezető és szakértő részvételével zajló esemény gyakorlati forgatókönyve egy globális majomhimlő világjárványt ábrázolt, amely a 2022 május 15-ei kezdettől 18 hónap alatt terjedt el világszerte. A gyakorlat forgatókönyve feltárta, hogy a kezdeti járványkitörést a majomhimlő egy új mutációját szándékosan robbantják ki biológia terroral foglalkozó szervezetek, amelyet nem megfelelő biológiai és biológiai biztonsági rendelkezésekkel és gyenge felügyelettel rendelkező laboratóriumban fejlesztettek ki. A gyakorlat végére a világjárvány több mint hárommilliárd esetet és 270 millió halálesetet eredményezett világszerte. Vajon miért nem állították meg ezeket a szervezeteket ha tudták hogy ez lesz? A szimuláció összefoglalója nyilvánosan elérhető: https://www.nti.org/analysis/articles/strengthening-global-systems-to-prevent-and-respond-to-high-consequence-biological-threats/
Elpusztítanák a gyógynövényeket is!
Titkos háború folyik már nem is egészen a színfalak mögött! Védtelenül hagynák az emberiséget és a lakosságot is elvennék a hatásos gyógynövényeket a gyógyszerkartellek, gyógynövények híján mestertervük harmadik szakaszába lépne ahol végeredményben a jóléti társadalmak megszűnése és a szintetikus társadalmak felemelkedés következne. A szintetikus anyagok diktatúrája karnyújtásnyira került. A gonosz erők totális hatalomra törekednek az emberiség felett. Védjük meg gyógynövényeinket csatlakozz a petícióhoz itt: https://www.csodapatika.com/titkos-haboru-artemisia-annua-kontra-gyogyszerkartellek/
Majomhimlő tünetei, lefolyása
Az eredeti majomhimlőnek két fajtája ismert a hevenyebb 10%-os halálozási aránnyal járó dél afrikai és 3,6% körüli súlyos szövődményekkel járó nyugat-afrikai klád létezik, a most terjedő változatról egyenlőre hiányos a kép ugyanis ha valóban mutálódott a majomhimlő kór más lehet a lefolyása és tünetei is.
A majomhimlő-fertőzés lappangási ideje általában 6-16 nap, de akár 3 hét is lehet. A betegség tünetei közé tartozik:
- a láz,
- fejfájás,
- izomfájdalmak,
- hátfájás,
- duzzadt nyirokcsomók,
- hidegrázás
- és kimerültség.
- csúnya gennyes gübők plakkok foltok melyek ellepik a testet.
Halálozási arány magasabb a gyermekek és a fiatal felnőttek körében különösen veszélyezteti immunhiányos személyeket. Általában 2-4 hétig tart a betegség lefolyása.
A gyógyszergyárak hangsúlyozzák hogy a himlőbetegségre nincs specifikus kezelés jelenleg, csak az oltás az egyetlen megelőzési forma, amelyből egy új típusút jóváhagyott 2019-ben az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala is.
A Global Health eddig a következő országokat tartja számon, azok közül, ahol már megjelent a majomhimlő:
- Anglia
- Portugália
- Spanyolország
- Egyesült Államok
- Kanada
- Svédország
- Olaszország
- Franciaország
- Belgium
- Ausztrália
- Németország